Hogy írok?

Hogy írok?

             Ez a kérdés lehet, hogy különösnek hangzik első olvasatra. Hogyan? Hát leül az ember, egy füzet vagy egy gép elé, fogja a tollat-ceruzát vagy püföli a billentyűket, aztán ír.

            Pedig ez nem is olyan egyértelmű. Kezdjük rögtön a körülményekkel. Mondjuk azzal: Hol? És mikor?

            Mert hogy egy igazi írónak bizonyára van egy jó kis dolgozószobája, faragott íróasztallal, könyvszekrényekkel. Emellé még az alkotói munkához elengedhetetlen csenddel is. Nekem viszont nemhogy saját szobám nincs, de házunk se. Mivel hogy jurtában élünk. Ami köztudomásúlag kerek, ebből következően sarkai sincsenek. Tehát még egy jó kis dolgozósarkot sem tudok elkülöníteni magamnak. És ha még tudnék is: itt vannak a gyerekek. Aki maga is szülő, az bizonyára érti, miről beszélek. Ha neked nincs, kedves Olvasó, akkor csak képzeld magad elé a helyzetet. Öt gyerek, az ötszörös hangerőt (visítás, ordítás, satöbbi), ötszörös figyelmet, valamint a képernyő elé belógó fejeket, a gondolat-folyamomba való folyamatos belekérdezést („Anya, miért írtad ide azt, hogy…?”), ráadásként a nyakamba csimpaszkodást jelenti.

            Kénytelen-kelletlen váltottam. A szellemi munkával töltött időszak nálam mostanság akkor kezdődik, amikor leszáll az este. Amikor a csemeték már békésen szuszognak, akkor fogok bele az alkotásba. Feltelepszem én is az ágyra, ölembe fogom a laptopot, és hajrá! Igaz, ez azzal jár, hogy az alvásidőm némileg lerövidül, de hát valamit valamiért. Mivel áramunk sincs, ezért a feltöltött gép lemerüléséig írok. Lehet, hogy jó is ez így, különben virradatig dolgoznék, így viszont csak addig, míg kábé három-négy óra elteltével el nem sötétedik a képernyő.

            Az alkotás tényleges folyamatáról egy későbbi írásom szól majd.